A ‘Boring Loop’ már utasokat visz Las Vegas utcái alatt

Ez még nem teljesen az a verzió amit a cégvezető, Elon Musk megálmodott évekkel ezelőtt, de hatásosabb és gyorsabb mint a sétálás.

Közel 13 méterrel Las Vegas utcái alatt Elon Musk által megálmodott Boring Company elkezdte tevékenységét. Az egész cég koncepciója 2016-ban fogalmazodótt meg, amikor Musknak elege lett a közlekedésből és 5 évre rá elkezdték szállítani az első utasokat, mint a metró, a föld alatt.

Az egész koncepció nagyon egyszerű, ássunk a föld alá egy alagutat, hogy elkerüljük a felszínen a dugót. Ahol is beleülünk egy egyirányű szuper autóba, ebben az esetben Teslákba, és mennyünk el A-ból B-be. Közel 3 km-es szakaszos 3 darab megálló van, 2 a föld fölött, egy pedig alatta. Ebben a hurokban (loop) 62 Tesla megy körbe-körbe, hogy felvegyék és kitegyék az utasaikat a kívánt állomáson. Ami a 25 perces sétát redukálja 2 percre.

Kép forrára: The Verge

Mióta 2018-ban a Boring Company leleplezte az első alagútját San Franciscoban, ez az első olyan hurok ami teljesen üzemképes és nyitott a nagy közönségnek is, habár most csak azok utazhatnak vele akik az LVCC (Las Vegas Convention Center) gyűlésére érkeztek. Mint az említettük, ez még nem az közlekedés amit Musk megálmodott, hogy az autók leereszkednek egy hatalmas földalatti alagútrendszerbe, ahol autómatikusan odaviszi az utasokat ahova szeretnék. Ahol az egyes szállítások kapszulák, akkorák voltak, hogy 16 embert tudjanak szállítani, és 240 km/órás sebességgel tudtak volna menni. Ahol egy út Los Angeles belvárosából a repterré 8 perc lett volna és a költsége csak 1 dollár.

A Boring Company elképzelése a jövő közlekedéséről

Habár a Las Vegas-i megvalósítása tényleg lerövidíti az utat, de még nem engedik, hogy olyan gyorsan közlekedjen, egyenlőre 56 km/h-val tudnak menni. Az autók az alagútban nagyon jól működnek cipzár szerűen, gyorsan beszállnak és kiszállnak az utasok. Ez a rendszer 4400 utast tud óránként szállítani – írja a CNET. A tervek szerint ezt szeretnék még tovább fejleszteni, hogy elérje a turista centereket is és a városon kívüli stadiont és a repteret. Lori Nelson-Kraft, a LVCC feje, szerint ez egy “gamechanger” lesz a város tömegközlekedésében. A söfőrök a telefonjukon keresztül fognak tudni rendelni maguknak egy autót és a jövőben talán ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően elűnnek a söfőrök a felszínről.

Az LVCC alatt működő alagút, kép forrása: Autoweek

A kérdésre, hogy miért alagutakban történik ez és nem a már meglévő utakon, a Boring Company ezt válaszolta:

“Hogy megoldjuk az égető közlegedési problémákat, az utaknak 3D-snek kell lenniük, ami vagy a repülő autókat, vagy földalatti alagutakat jelent. A repülő autókkal ellentétben, az alagutak nem időjárásfüggők, nincsenek a láthatáron és nem fognak a fejünkre esni”

“Az alagutak minimalizálják, az értékes felszínt és nem lesznek konfliktusban a meglévő tömegközlekedéssel sem”

“A nagy alagút hálózatok enyhíthetik a dugókat bármilyen városban, függetlenül a város nagyságábtól mivel bármikor lehet újabb alagutakat létrejhozni”

Cikk forrása: CNET, Autoweek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük